Harang szó vagy több harang felcsendülése arra buzdít minket hogy vessünk egy pillantást társas, családi életünkre. Valakinek az ismerettségi körünkből, családban segítségünkre van szüksége.
Ha a harang általunk szólal meg az azt jelenti hogy segítségre van szükségünk...
Nyolc óra: legalább ennyit érdemes alvással tölteni naponta. A kevés alvás, az alvásmegvonás érzelmileg labilissá tesz, csökken az ember ingerküszöbe, ingerlékennyé és szétszórttá válik - nem csoda hogy kínzóeszközként is bevált módszerként tartják számon. Ugyanakkor nem csak az alvás mennyisége, de a minősége is számít - aki ébredt már sokkal fáradtabban, mint ahogy lefeküdt, vagy elaludt, beállt nyakkal, gyűrötten, mint egy kölyökbokszer, nem is kell különösebben érvelni emellett. Összeállításunkban arra keresünk választ, hogy milyen a jó ágy, mire kell figyelni a kiválasztáskor, hogy ébredéskor ne egy sápadt kísértet nézzen vissza a tükörből.
Az alvászavar mondhatni - népbetegségnek számít hazánkban. Hosszabb rövidebb ideig mindenki átesik ezen: nem tud elaludni, vagy folyton felébred, forgolódik. Nem érdemes egyből altatóval orvosolni a problémát, hiszen lehet hogy csak arról van szó, hogy nem jó helyen van az ágy, túl puha, vagy túl kemény a matrac, esetleg - legrosszabb esetben van egy horpadás a közepén vagy kiáll a rugó és nyom. (Bár azért feltételezzük, hogy ezt mindenki képes érzékelni.)
Azonban nem csak a kialvatlansághoz járul hozzá a kényelmetlen fekhely. Meglévő gerincproblémákat szintén súlyosbítja a rossz matrac, nem ritka a lumbágó, hát, nyak váll és fejfájás. Dr. Kálbori Zsolt kiropraktor, aki az Országos Kiropraktikai Szövetség elnöke így nyilatkozott a megfelelő ágy kiválasztásának témájában: "A különböző fájdalom érzetek és tünetek megjelenése szervezetünk "hibás" működésének köszönhető. Éppen ezért, ezt semmiképpen sem szabad megvárni, a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Ehhez a megelőzéshez nyújt kiváló segítséget sok kiváló minőségű matrac, biomatrac is, mely stabilan tartja használója gerincét, növeli komfort érzetét és elősegíti gyógyulását. Ne felejtsük életünk egy harmadát ágyban töltjük!"
Az alvási szokásaink eltérőek, ki hason szeret aludni, ki az oldalán, bár sokszor hallottunk már felröppenni igaznak vélt aranyszabályokat afelől, hogy hogyan is érdemes aludni, az a legbiztosabb, ha az ember úgy alszik, ahogy szeret és ehhez választja ki a legkedvezőbb, legkényelmesebb eszközöket: párna, matrac, ágyrács, stb. Az alábbi videón szakértő segítséget kapunk az ágyválasztáshoz.
Kérdező: Buncuska Kérdés: Szeretném megkérdezni, hogy alakulhat egy kos nő és egy halak férfi kapcsolata? Válaszát előre is köszönöm! A Válasz:
Kedves kérdező:
A Kos kiválóan ért hozzá, hogy a Halakat a rossz hangulatán átaugárzó optimizmusával átsegítse. Ez édes kevés a tartós kapcsolathoz. A Kos állandóan elrohan, a Halak pedig szenved, és visszavárja. A Kos túlságosan agresszív, durva és dinamikus az érzékeny és kifinomult Halakhoz. A Kos tempereatuma jó hatással van a Halak határozatlanságára, akinek pedig alkalmazkodó készsége segít abban, hogy részt vegyen a párja terveiben. A kapcsolatban a vezető szerep a Kosé lesz, ha a Kos több tapintattal viseltetne partnere iránt, kapcsolatuk tartósságának esélye sokat nőhetne.
Két teljesen, látszólag össze nem illő jegyről van szó. A Halak jegy szülöttje általában kedves, jószívű, művészi hajlammal megáldott, zárkózott. Azonban ravasz is tud lenni. A Kos jegy ellenben rendkívül erőteljes. Ebben a jegyben született emberre jellemző, hogy türelmetlen, önző, sokszor azt hiszi, hogy bármit megtehet. Ha a Halak, és a Kos összetalálkozik, kapcsoltuk működésének függvénye, hogy a közös hangot megtalálják. Különösen igaz ez, ha a Kos a férfi és a Halak a nő. Ugyanis a Halak nő rendkívül jól ért a Kos férfi nyelvén, meglágyítja a szívét, és képes megfékezni türelmetlenségében. A Kos férfi ösztönözni tudja a Halak nőt, hogy újult erővel váltsa valóra álmait, erőt ad neki. Amikor a Kos a nő, és a Halak a férfi, pont fordítva működnek a dolgok. A Kos nő az, aki irányít, vezeti, terelgeti partnerét. Nem idegenkedik a hosszadalmas, monoton cselekvéstől sem, ha a párja azt igényli. Mivel szerelmi jelzői között szerepel átérző, simogató és gondoskodó jelleme. A Halak jegy szülöttjéről általánosságban elmondhatjuk, hogy rendkívül erős megérzéseik vannak, rá tudnak érezni partnerük gondolataira. Ezáltal nagyon jó lelkitársakká válhatnak. Ez a kívülállókból sokszor csodálkozást válthat ki.
Szexualitásukat a szenvedély jellemzi. A Kos ugyanis erős szexuális töltettel rendelkezik. A Halak pedig a szerelemben is nagyon önfeláldozó. Önmaga helyett inkább a partnere örömére figyel.
Ha kérdése van matraccal, ággyal, egyéb kiegészítővel vagy bármely kapcsolódó témával kapcsolatban kérdezze meg itt a Matrac Tanácsadás menüpont alatt.
Itt teheted fel kérdésed
Matrac webshop ajánló
Ural Medikal Deréktámasz - VB019 (NOVETEX)
Deréktámasz, melynek segítségével alvás közben a gerinc felveheti az "S" alakot, ezzel...
13999 Ft
Ural Medikal Alvópárna - V9006 (NOVETEX)
A téglalap alakú forma kiválóan illik bármilyen ágyra és kiváló kelléke a baráti...
18999 Ft
Tempur Komfort párna - Nagy 70x50 cm (NOVETEX)
A Tempur egyedülálló módon erős és gyengébb igénybevétel esetén is visszanyeri eredeti...
32990 Ft
Ural Medikal Alvópárna - V2005 (NOVETEX)
Anatómiai alakja ezt a párnát elengedhetetlenné teszi mindazok számára akik folytonos nyaki,...
Hozzászóló:
admin Hozzászólás:
Üdvözlünk mindenkit itt a masszázs tanácsadói részen. Rácsik Dezső István masszőr válaszol bármilyen hozzá intézett kérdésre a témában. Várjuk a kérdéseket!
Alvás ezoterika
A Feng Shui olyan energiákat tud felszabadítani mely gyökeresen megváltoztatja az életünket. Lakásunkat érdemes ezek figyelembevételével átrendezni, esetleg átalakítani.
A három legfontosabb szoba amellyel kezdenünk kell ha...
Feng Shui a hálószobában, konyhában, fürdőszobában
A Kígyó napján szinte minden csillagjegy szülöttje az anyagi javaival fog foglalkozni. A Fém elem és a Kígyó hatásai pozitivan befolyásolják mindenki napjait. Érdemes mindenkinek odafigyelni az anyagiakra. Kivétel ezalól a Disznó aki...
Február 12 - a Kígyó napja